Találtam magamnak a szekrényem mélyén egy elegáns vörös ruhát. Ugyanis nem sulibuli, hanem BÁL jellegű lesz. Azt hiszem, azt fogom felvenni, a hajammal meg majd kezdek valamit. Megcsináltam a maradék házit és a házimunkát, megvacsiztam, megfürödtem… és mentem aludni.
Másnap minden rendben volt, egészen az angolóráig. Baki – sensei-jel volt óránk, éppen a „going to” és „will” jövő idő kifejezőeszközei közötti különbségeket magyarázta, amikor a sulirádióban meghallottuk az igazgató, Tsunade – sama hangját.
- A gólyabállal kapcsolatban történtek módosítások. A díszlet európai középkori stílusú lesz, így ahhoz kapcsolódóan kell öltözni. Aki nem öltözik úgy, annak fizetnie kell a belépőért! Ennyi, köszönöm. – mondta.
Kinek volt az ötlete a középkor? Meg hogy fogok ruhát szerezni? A belépők a világválság miatt 300% - kal drágábbak, és nincs kedvem fizetni. 
- Ino. Kinek az ötlete volt szerinted ez? – kérdezem padtársam.
- Nemtom. De nekem szerencsére a tavalyi farsangból maradt ki ruhám. – suttogja vissza.
A kis mázlista! Szerintem nem sok embernek van otthon ilyen ruhája. Ha meg kölcsönzőből veszik ki, akkor már több értelme van megvenni a jegyet. 
- Ja, és még valami. A tanárokra is vonatkozik ugyanez. Ennyi, további szép napot!
Ezen már magamban nevettem kellett. Mondjuk Gai – sensei haja már eleve középkori, neki könnyű dolga lenne beöltözni.
De ez a nap is eltelt. Minden rendben volt, a gólyabálon kívül semmi nem adott okot az izgalomra, így halálosan nyugodt voltam. Ja, meg még valami: már csak három nap a szülinapomig. A bál pénteken lesz, a szülinapom meg szombaton. Anyuék is jönnek majd… de mondtam nekik, hogy ne csapjanak nagy ügyet belőle, de tuti, hogy az lesz. Szerintük olyan nagy dolog, hogy 16 lettem! Bár igen, egyvalami miatt tényleg sorsdöntő a korom…
Szóval hazamentem és elkezdtem házilag kreálni valami 1300 – as évekbeli ruhát. Keresgéltem szekrényemben valami használható után, végül csőfelsőt találtam egy mély dekoltázsú, hosszú és szűk ujjú felsőt találtam. Valamint egy bő, földig érő szoknyát. Meg még egy fűzöld balerinacipőt is találtam. Leraktam az ágyamra az összeszedett ruhadarabokat, és egy darabig gondolkodtam mi legyen. Aztán eszembe jutott valami. Szinte láttam a kigyúló villanykörtét a fejem fölött. Az összes ruhát befestem zöldre! Aztán a felsőt és a szoknyát kidíszítem kicsit csipkével és úgy szép lesz. Rögtön neki is láttam. Hosszú órák után sikeresen befestettem mindent zöldre, még saját magam is. Pár óra múlva megszáradt, és egész jól nézett ki. Legszívesebben kikiabálnék az erkélyről, hogy tudják meg milyen ügyes vagyok, de itt a kutya se hallaná meg. Mára ennyi, majd holnap folytatom, és most megyek tanulni. Bizony, a jóságos Baki – sensei holnap szódolgozatot irat velünk. De ma a biosz összefoglaláson is annyit írtunk a füzetbe. Miért diktál le mindent, hogy mi lesz a dolgozatban? Egyszerűbb lenne azt mondania, hogy tanuljunk meg mindent az utolsó szóig. Ma csak ennyi óránk volt a próbák miatt. A nap hátralévő részében angolozok, majd tizenegy óra felé megyek aludni. Majd holnap reggel megfürdök.
** *
Túl voltunk azon a szerencsétlen angol dolgozaton is. Nem tudom hanyas lett, de attól még utálni fogom az igeidőket. Megkerestem Kakashit is, hogy eljön e. Mondta, hogy kicsit később fog menni, mert szervizbe kell vinni a kocsiját. Megígérte, hogy mindenképpen eljön. 
Nagyszünetben Inoval épp müzliszeletet majszoltunk egy padon, amikor Naruto lélekszakadva rohan hozzánk.
- Sa… kura – chan – lihegi. Biztos valami nagyon fontosat akar mondani, ha ennyire keresett. Ino is csak nézte. Miután már rendesen kapott levegőt belekezd.
- Elhívtam Hinatát a bálba! – mondja boldogan, és még karjait is széttárta.
- És mit mondott? – kérdem.
- Igen, el szeretne jönni. Már a jelmezt is megbeszéltük. Köszi a tanácsot Sakura – chan! Sziasztok! – hadarta, és már el is futott.
Jelmez? Ők is beöltöznek? Meg mit beszéltek meg, talán összeöltöznek?
** *
Végre hazaértem. Gyorsan megebédeltem és megcsináltam azt a minimális leckét. Utána újból a ruha kötötte le minden figyelmemet. Eddig egész jól nézett ki, de kell hozzá még anyag. Szóval felöltöztem, és elmentem egy méteráruboltba. Útközben azon gondolkodtam, hogy valami ismerkedős szervezetet kéne alapítanom, ami összehozza a fiatalokat. Nézzük ott van Naruto és Hinata, vagyis ez még nem biztos, de jó irányba haladnak. Aztán ott van Ino és Sai, akik már az első randit tervezik. Szerencsére pár utcányira volt csak, így hamar odaértem. 
Nagy nehezen, de sikerült megvennem, amit kellett, mert nem értek a színkódokhoz, anyagminőséghez, megy ilyenek. Persze a boltból kifelé kibe futok bele? Sasukéba… Nem nagyon kedvelem, olyan hűvös, kívülálló fickó. Ráadásul rokona is Itachinak, csak még nem tudom milyen ágon. Nagyon kevés Uchiha van Japánban, kizárt, hogy névrokonok lennének.
- Szia! – köszönök neki erőltetett mosollyal.
- Szia. – köszön vissza hűvösen. – Errefelé laksz?
Most kérdezett? Pedig máshoz soha nem szokott beszélni. Talán valamit ki akar húzni belőle, ha helyes az elméletem, miszerint Itachival van kapcsolatban.
- Miért kérded? Meg amúgy is sietek. – meg se várom válaszát és már futok is. Hogy lehetek ennyire hülye? Így simán megtudnák merre lakok, ráadásul ha elfutok, akkor utánam jöhet, és elkaphat.

Egy utcával arrébb meggyőződök, hogy nem követ, és lelassítok. Otthon Sai még mindig szobájában dolgozik. Ittam egy kicsit, a futástól és az idegességtől jól megszomjaztam. De lehet, hogy csak túldramatizáltam az előbb Sasukéval. Nem voltam túl bunkó vele? 
Egy kis bűntudattal állok neki a varrásnak. A szoknya aljára és a mellrészére varrtam még egy fodros csíkot meg csináltam neki egy kis ujjat is. Persze a vállam teljesen kint lesz belőle.
Végül elkészült a nagy mű. Óvatosan felvettem és kimentem a fürdőszobába, mégis hogyan festek benne. Nagyban nézegetem magam a tükörben elölről – hátulról, ugyanis nagyon tetszett a végeredmény.
Elégedetten gondoltam a holnapi bálra. Vajon minek öltöznek majd a többiek? Ino, Naruto, Hinata, Sasuke, Kakashi…
Elmentem lefürdeni, ami most nagyon jól esett, majd vacsorázni. Sai is végre kidugta a fejét, és együtt vacsoráztunk.
- Sokat vagy mostanában a szobádban. – mondta egyszer csak.
- Mindig sokat vagyok a szobámban. De te szinte ki se jössz, honnan tudod mikor nem vagyok bent? – na erre megnézem mit válaszol.
- Hallani az ajtó hangját.
- Értem. – evőpálcáimmal megturkálom a currys rizsem – Amúgy jelmezt készítek. – teszem hozzá vigyorogva.
- A gólyabálra… Ino mesélte. Szerintem hülyeség, mert többet költ az ember ruhára, mint jegyre.
- Azt csak szeretnéd. Összesen nem költöttem rá 600 yent (=kb 1200 ft).
Így a kis békés vacsoránk veszekedésbe torkollott, aminek az lett a vége, hogy megmutattam neki a ruhát. Elismerte tehetségem, ami tovább nem növelte egóm.
- Fel kéne venned a ruhavarrást faktra.
- Hé, nincs is olyan óránk!
- Tudom.
- Te most szórakozol? – hát ez kész! Velem ugyan ne szórakozzon!
- Igen. –mondja egyszerűen. Hát ezzel most jól felidegesített! Rácsaptam az ajtót és duzzogva ültem az ágyamra. Kicsit hamar kapom fel a vizet.
** *
Végre eljött a péntek délután. A mai nap amúgy unalmasan telt. Azon kívül, hogy a többieket faggattam nem sok minden történt. Próbáltam kideríteni, hogy ki jön jelmezben, de nem sok sikert értem el. Otthon nem tudtam mit kezdeni magammal az idegesség miatt, így elkezdtem olvasni. Voltaire – től a Candide –ot. Szép regény, de azért néhol elég morbid. Meg szerencsétlenek beutazzák a fél világot egy lány miatt.
Végül nagy nehezen túléltem a délutánt és eljött az este hat óra.

A nagy izgatottságtól nem tudtam mit csinálni. Nem bírtam enni, se rajzolni, se olvasni. Végül úgy döntöttem, hogy gyalog elmegyek a suliba, hogy minél tovább tartson az út. Már egész sötét lett, mire beértem. A pénztárnál persze ingyen bemehettem, mivel nálam volt a ruha. Mást még nem nagyon láttam az osztályból és kezdtem nyugtalan lenni. Mindegy, majdcsak meglesznek… Naruto, Hinata és Ino tuti fix, hogy eljönnek. 
Egy öltözőben átöltöztem, a cuccom beraktam ruhatárba, és leültem várni a bejárat melletti padra. Egyre többen jöttek, ismeretlenek, vagy akiket néha már láttam. Volt, aki jött valamilyen cuccal, volt egy két emberke, aki már felöltözve jött.
Gondoltam kimegyek az udvarra sétálni.
Ez az ötletem nem jött be, ugyanis le volt zárva minden kijárat.
„Akkor a második emeleti folyosóról megyek ki” – gondoltam magamban. Igen, a folyosó végéről nyílik egy kis erkély. Lassan, hogy minél jobban teljen az idő, sétáltam fel. Erre nem járt senki, minden kis lépésem visszhangzott az üres folyosón. Ráadásul sötét is volt. Tiszta horrorfilm… mintha én is abba csöppentem volna bele. Tipikus eset: csaj egyedül mászkál a sötétben, aztán rátámadnak. A nyitott ablakokon enyhén fújt be az esti szél. Hirtelen egyik pillanatról a másikra elkezdett dübörögni a zene. Annyira megijesztett, a szívbajt hozta rám! Agyamra mennek a filmek… Biztos elkezdődött a buli… ami azt jelenti, hogy a gólyák műsora fél óra múlva kezdődik. 
Végre a folyosó végére értem. Az erkélyre érve jött a hideg zuhany… Sasuke állt ott! Odafordult hozzám, és kifejezéstelen arccal nézett. Ő is be volt öltözve. Fekete köpeny volt rajta, semmi más. Elfordul és néz tovább előre. Elindulok felé, és még mindig nem tudom jó ötlet-e vagy sem. Pár lépés után visszafordulok… mégsem volt jó ötlet.
Sasuke megragadja karomat, de nem erősen és nem is húz semerre, csak tart. Most már félek… elfutni nem jó ötlet, és ebben a ruhában a harcművészeti tudásom nem ér semmit. Nyelek, ahogy hátamhoz simul.
- Beszélni akartam veled. – mondta nyugodtan. Csak beszélni akart? Akkor meg kéne nyugodnom, de honnan tudjam, hogy tényleg csak beszélni akart?
- Félsz? – kérdezi. Persze, hogy félek! – Tőlem ne félj. Nem bántalak. – suttogja. Elenged, és visszamegy az erkély széléhez. Rákönyököl a párkányra és összekulcsolt ujjaira fektetve fejét csak néz előre. Odasétálok mellé, de még mindig tartok tőle egy kicsit.
- Miért futottál el a múltkor? – fordul felém. Nyelek egyet. Erre nehéz lesz válaszolni… azt mondjam neki, hogy „azt hiszem ugyanolyan vagy, mint Itachi”? 
- Mert… te nem vagy olyan, mint…
- Mint ki? Itachi talán?
Pontosan. Honnan tudta, hogy erre gondoltam?
- Az Uchiha családról már hallottál ugye? – Bólintok. Persze ki ne hallott volna róluk. A „második Yakuza klán” néven is emlegetik őket.
- Mesélek róluk egy kicsit. Talán így megérted, miért vagyok más, mint Itachi.
Más, mint Itachi? Mit értsek meg ezen, meg mi van a klánon belül?
- Ezt tilos lenne elmondanom, de mivel kiszemelt vagy… jobb ha tudod. A klánunknak saját törvényei vannak, nem az ország törvényei szerint élnek. Legalábbis régen nem, de egyezség lett kötve a kormány meg a klán között vagy mi… én se nagyon tudom. Bizonyos törvényeket elfogadnak, de van amit nem. És van olyan izé is… nem tudom mi, én még nem lettem beavatva, de már nem is leszek… hogy „párt” választ a családi tanács a fiataloknak.
- Vagyis a nagyon nézik ki a jövendőbelijét egy fiatal klántagnak? – kérdezem. Azt hiszem, hogy kicsit kezdem érteni ezt az egészet.
- Pontosan. De a szüleim felléptek a régi szokások ellen, és meg akarták újítani a klánt, és teljesen be akartak épülni a társadalomba. Ekkor már Itachi megszületett, de…
- Itachi akkor a bátyád? – vágtam közbe. Azt gondoltam, hogy rokonok lehetnek, de hogy édestestvérek…
- Igen. – mondja kissé összeszűkült szemekkel. – Bosszantóan sokat kérdezel… Nem is tudom miért téged választottak…
- Engem? Itachi élettársának választottak? És mi van az ÉN beleegyezésemmel és jogaimmal? – hát ez már felháborító! Saját törvényekkel élni, és másokat csak úgy erőszakolni a házasságra… tiszta középkor!
- Semmi. Azzal nem törődnek. És nem vágj bele minden mondatomba, ha szabad kérnem.
Jaj, de keserű valaki. Bár igaz, hogy sokat beszélek.
- Akkor folytatom. Így anyu és apu ki lettek tagadva a családból. Persze Itachit már a régi elvek szerint kezdték nevelni, így ő maradt a klánban. Én később születtem, és keveset tudok az „igazi családról”, mivel anya és apa máshogy nevelnek engem.
- Értem. Ez nem semmi történet… Bocsánat, ha megbántottalak, csak azt hittem te is olyan vagy… Azért futottam el a múltkor.
- Semmi baj. Megértem ha félnek tőlünk. Az Uchiháktól is eléggé félnek az emberek. Amúgy jó a ruhád. – tereli másra a szót.
- Köszi. Én magam varrtam nagyrészt. – húzom ki magam büszkén. – És a te ruhád?
- Ez? Egyszerűt akartam, ezért csak egy köpenyben vagyok. Anonymus, a magyar történelemből.
- Értem. Lassan vissza kéne menni. És köszi a felvilágosítást. Sokat segítettél.
- Nincs mit. Majd a közeledben leszek, és segítek, ha próbálkozna Itachi. Meg kell mutatni a családnak, hogy ezt nem folytathatják.
Elindultunk vissza a folyosón. Közben elhalkult a zene, és bemondták még öt perc és kezdődik a műsor.
- Kíváncsi vagyok mit hoztak össze a törpék. – mondja Sasuke.
- De csak egy évfolyammal vannak alattunk! Nem is törpék! A felük magasabb, mint én!
- De azért jó kimondani, hogy „törpék”!
- Igaz.
Több beszélgetés nem volt közöttünk, mentünk lefelé a lépcsőkön. Ennyi mindent megtudva a családjukról kicsit megnyugodtam. De az viszont biztos, hogy mindenképpen meg akarnak szerezni, és ezzel még sok problémánk lesz. Érzem…


Az aulában rögtön ismerősökbe futottunk bele: Naruto és Hinata. Ha rajzfilmszereplő lennék szemeim helyén nagy fehér körök lennének és egy nagy vízcsepp mellette. Rögtön felismertem, hogy a Robin Hood - ból Robinnak és Marianne - nek öltöztek be. De legalább passzol a bálhoz. Mármint, ha középkori stílusú lett volna a bál, akkor miért modern zenét játszanak?
- Sziasztok! – köszön nekünk oda „Robin Hood”
Én csak visszaintek nekik, nem tudok mit mondani. Olyan „no comment” ahogy kinéznek. De ők tudják.