Kiszállok bátyám kocsijából, és gyorsan átpörgetem magamban, miért is vagyok itt. Kellemes tavaszi idő van, április elseje, a tanév elő napja.  Egy neves tokiói gimiből jöttem át ebbe a vidékibe, a szüleim miatt. Közösen vezetik Japán negyedik legnépszerűbb tv-csatornáját. Mivel ezt mindenki tudta a suliban, mi voltunk a legnépszerűbbek, és persze sokat piszkáltak minket. Így vidéken vettek nekünk egy házat, ahol ketten élünk bátyámmal, Saival. Ez itt Konoha, egy kis falucska. Itt még kábeltévé sincs, szóval senki sem fog zaklatni ezzel. Belépek a suliba, végigmegyek a folyosókon, és megkeresem a 10/D termét. Szerencsére a földszinten van, a főbejárattól balra a második terem. Szerencsére nem vették észre, hogy beléptem, így odalépek a leghátsó sorban egy padhoz, amiben egy hosszú, szőke hajú, kékszemű lány ült.

- Szia! A nevem Sakura. Ideülhetek? – kérdeztem, és reménykedtem. Nem sok kedvem volt előrébb ülve, mert láttam mit csináltak már ott a fiúk. Mint Hirosima atombomba támadás után! Ez kicsit túlzás, de tény, hogy kész csatatér volt.

- Persze. Az én nevem Ino. Te új vagy itt? – kérdezett vissza. Vissza kellett tartanom nevetésem, olyan vicces neve volt. Nos, ha összeveszünk, legalább tudom mivel cukkolni. Már miken gondolkodok? Örülök, ha találok barátokat egyáltalán. Rövidke beszélgetést folytattunk, arról hogy miért is jöttem ide, meg itt milyen az élet a suliban. Hamarosan becsengettek, és nem sokkal utána belépett az osztályfőnök. Leagalábbis az első három óránk ofi, akkor biztos ő az. Hosszú haját egy copfba fogta össze, arcát pedig egy heg keresztezi. Elkezdődik az a három unalmas óra, amin átrágjuk a házirendet, az osztálypénzt, az órarendet, az oltásokat, stb… Ma még egész jó órák lesznek. Ezután lesz egy biosz, valami Gai-sensei jel, utána testnevelés Kurenai-senseijel, és utána franciaóra Kakashi-senseijel. Ezen nevetnem kellett. Madárijesztőt jelent a neve. Talán úgy is néz ki, vagy mi? Az ember neve utal a jellemére is. Például az én nevem cseresznyevirágot jelent, és lám rózsaszín a hajam. Amúgy a bemutatkozásom egész jól sikerült, a családi életemről nem kérdezett a tanár, mert az igazgató megmondta neki. Szerintem megkedveltek, főleg egy szőke hajú, kék szemű fiú, majd kiesett a szeme, annyira nézett. Mintha minden szavam szentírásnak vette volna. A szünetben meg is kérdeztem Inot, ogy tud-e valamit Kakashi-senseiről.

- Ino, aki a franciatanárunk lesz, Kakashi-sensei, milyen tanár?

- Miért érdekel? Amúgy jófej. Tavaly egyszer volt bent helyettesíteni. Majd meglátod te is, milyen jó fej. Ja és képzeld, igazi francia, Franciaországból jött ide, tanítani, de nagyon jól beszél japánul, csak egy kicsit furán.

- Tényleg? Akkor nagyon művelt lehet. Köszi. Csak érdekes neve volt, ezért kérdeztem.

- Kinek van érdekes neve Sakura - chan? – jött oda az a szőke fiú.

- Mi az Naruto? Chan? Csak nem belezúgtál máris? – kérdezte Ino tőle gúnyos hangon, mire Naruto (már tudom a nevét :P ) fülig pirult.

- Nem… én nem. Miket gondolsz Ino? – próbált szabadkozni, de így még nyilvánvalóbbá vált a helyzet.

- Jólvan na, nyugi! – próbálom lehiggasztani őket, mert Ino tovább cukkolta – És csak arról beszéltünk, hogy milyen tanár is Kakashi- sensei.

- Jaaa, ő az aki tavaly egyszer helyettesített angolon, ugye Ino? – váltott máris témát. Érdekes figura ő is.

- Igen, tudom. Néha az ember kikészül az értetlenségétől, de meg lehet szokni majd. – az utolsó mondatát már nekem súgta, hogy szegény fiú ne hallja. Nem is hallotta, csak bambán nézett maga elé. Meghallottuk a csengőt, ami miatt kénytelenek voltunk részt venni a következő órán. Leültünk a helyünkre, majd Ino ezt mondta nekem:

- Ha meglátod, milyen Gai - sensei, egy életre elmegy a kedved a biosztól majd.

- Ennyire agyrém lenne? – pedig a bioszt nagyon szerettem. Lehet, hogy ez meg fog majd változni?

- Jobban pörög, mint mi tinik. A fiatalság ereje így, a fiatalság ereje úgy… ez a mániája. Egy ötévesnél is több energiája van, de mindig lehidalok tőle.

Ez a kis ’felkészítés’ után azt hittem, hogy rosszabb már nem lehet. Tévedtem… Az órát szerencsésen túléltem, bár szerintem a tanárnak kellett volna félnie attól, hogy ő túléli-e: rögtön kiszúrta, hogy új vagyok, és meg is jegyezte milyen jó idomokkal és szépséggel áldott meg az ég. Két osztálytársamnak kellett lefognia, nehogy nekiugorjak. Mégis mit képzel ez az alak?

A szünetben kidühöngtem magam az udvaron álló egyik fa törzsén. A körülöttem levő padokról pedig lassan elszállingózott minden emberke. Bánom is, mit bámultak, de legalább lecsillapodtam. De ezután a tornaóra se volt semmi. Ezt a nőt a katonaságból szalajtották? Életemben nem volt még ilyen kemény tesiórám. Bár három éve kung-fu-zom, így engem nem fárasztott ki annyira az óra, mint szegény nőtársaimat. Az órán csak öt km futás volt, utána kézilabdameccs. Mindenkinek volt valami sérülése, egyik lánynak – akiről megtudtam, hogy Hinatanak hívják – ki is bicsaklott a bokája. Horzsolásokkal és lila foltokkal gazdagodva mentünk vissza termünkbe. Úgy - ahogy rendbe szedtük magunkat, mivel tusolási lehetőség nem volt. Eljött a várt francia óra – azért is várt, mert ez az utolsó óránk ma ;) – és izgatottan vártam, hogy is néz a sensei. Becsöngetés után pár perccel meg is érkezett.  A valóság jóval túlszárnyalta a képet, amit összeállítottam róla. Első ránézésre nagyon jól nézett ki. Helyes arca volt, és rakoncátlan, ezerfelé álló hajtincsei. De ez is jól állt neki. Látszódott, hogy jó ízlése is van a ruhákhoz: farmert viselt, egyszerű inggel, és a többi tanárral ellentétben nem nyakkendőt, hanem egy csíkos sálat tekert nyaka köré.

- Sziásztok! –köszöntött minket vidáman. Ez is különbség közte, és az eddig megismert tanárok között, azok mindig ’jónapottal’ köszöntek.

Az óra a szokásos bemutatkozással kezdődött, de pár embert már ismert tavalyról. Ő is észrevette, hogy újonc vagyok, és egy kicsit zavarban éreztem magam.

- És, mi is á neved? – kérdezte, hogy beírhassa a névsorába. Minden tanárnak van névsorfüzete, minden osztály, amiben tanítanak, feljegyzik a diákok nevét.

- Haruno Sakura. – miután felírta az én nevem is rámnézett. Felemeltem és fejem, és belenéztem a szemébe. Olyan szép feketék voltak, kontrasztban voltak sápadt bőrével. Gyorsan el is kaptam tekintetem, mert éreztem, hogy arcom pirosodik. Azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám. Rövidebb bemutatkozások után rögtön az anyagba kezdtünk. Szép lila tankönyvünk, amit Vida Enikő írt, 12 leckéből állt. A mai órán az alapkifejezések - köszönések, kérdések – lett volna az anyag. Itt a többiek még csak most kezdik a könyvet? Az előző gimiben mi már tavaly tanultunk ebből a könyvből.

- Sensei! – jelentkezek.

- Igen, Sákura? Mi baj?

- Nincs baj, csak mi tavaly már tanultunk ebből a könyvből, és az ötödik lecke elején járunk már.

- Értem. – látom, hogy elgondolkodik azon, hogy mi legyen velem – Akkor nincs más ’átra, együtt kell ’áládni á többiekkel. Legalább már van egy kis előnyöd. – mosolyodott el.

Vége lett hát ennek a napnak is, és kijelenthetem, hogy eddig jól sikerült. A neheze ezután jön: együtt kell élnem a bátyámmal egy tanéven át. A kis mázlista programozó, szóval egész nap a gép előtt ül, míg én a suliban vagyok. Busszal hazamentem, bár jó sokáig tartott a délutáni csúcsforgalomban kiérnem a városból. Az ilyen kisvárosokban is mennyien élnek!

- Szia! – kiabáltam az előszobában. Nem tudom a lakás melyik részében van, és nem kutatom fel ezért az egészet, hogy megtaláljam. Leraktam a táskám a szobámban, majd kimentem a konyhába valamit enni. A hűtőben volt olyan ramen, hogy csak forró vízzel kell felönteni és kész. Megettem azt, jó lesz, amíg nem tudok rendesen főzni. Sait meg is találtam a dolgozószobában, és egy gépház volt szétszerelve az asztalon, azzal próbált csinálni valamit.

- Megyek tanulni jó? Ettél amúgy valamit?

- Felőlem majdnem azt csinálsz, amit akarsz. Ettem, de nem annyira hizlalót, mint te. – és itt elnevette magát.

Felkaptam egy darabkát azokból a szétszerelt gépdarabokból, és hozzávágtam, ami sikeresen betalált.

- Seggfej!! – kiabáltam, és becsaptam rá az ajtót.