| Anonim : Bárcsak ne lennél a rokonom |
Bárcsak ne lennél a rokonom
2009.12.17. 14:47
Neji már egy éve Németországban dolgozik, távol tőlem, és az egész családtól. Szereti a külföldi munkáját, népszerű, és a lányok is körülrajongják. De miért zavar ez engem? Hisz a rokonom…
…
Fáradtan pislákol fehér arcomon fakószürke szemem.
Nemsokára indulok. Félek a vele való találkozástól, mégis… már látni akarom. Megváltozott? Örülni fog nekem?
…
Már látom. Elindulok felé, de a járás egyre fárasztóbb. Ő mintha csak egyre távolabb lenne, de nem akarok gyorsabban menni. Nem akarom látni a lenéző pillantását. Nem jelentek neki semmit. De… akkor miért mosolyog?
-Szia Neji. –köszönök halkan
-Szia. Add a cuccod. –azzal átadtam neki. Ő bedobta a kocsijába. Beült, és én mellé ültem. Az út további részében csak az ablakon bambultam ki, ő, pedig az utat figyelte. Nem beszéltünk, sötét volt, mégis szerettem volna tovább kocsikázni vele. Biztonságban éreztem magam mellette, de akkor a kocsit leállította, egy egyszerű ház előtt.
-Többen lakunk itt. Nekem csak egy szobám van, Hinata.
-Értem Neji bátyám, majd én alszok a földön.
Azzal bementünk. Ő kinyitotta előttem az ajtót, és én tettem pár lépést az apró konyha felé. Ő lerakta mellém a cuccomat, és bement a szobájába, hogy mutassa az utat. Lassan követtem a dolgaimmal együtt. A szobába leraktam a táskámat, és kinyitottam a cipzárt. Elővettem a tisztálkodó felszerelésem, és bementem a fürdőbe. Mire kész voltam, Neji megágyazott a földön nekem. Vetettem rá egy szomorú pillantást, majd lefeküdtem.
-Jó éjt.
-Neked is.
Sokáig nem tudtam aludni, csak forgolódtam, és néha ránéztem, hogy lássam, tényleg alszik. Majd lassan elnyomott az álom.
…
Reggel 11-kor ébredtem. Ő már nem volt az ágyában.
-Hogy aludtál?
-Jól, köszönöm. Tegnap eléggé elfáradtam, de legalább most kipihentem magam. –kezdtem fecsegni, és csak azt vettem észre, hogy hozza a szobába az asztalra a reggelit, mire elszégyelltem magam, hogy nő létemre nem én keltem hamarabb, nem készítettem reggelit, és még a számat is jártatom, amikor még csak nem is kíváncsi rám.
-Ma merre szeretnél menni?
-Nemtudom. Talán… érdekelnek a muzsikusok… -pirultam bele mondatomba
Reggeli közben ő többnyire nem figyelt rám. A telefonján lógott elég unalmas volt… és szomorú. Reggeli után felöltöztem, és bepakoltam kistáskámba pár dolgot.
-Mehetünk. –pirultam el ismét
-Na végre. –jött a rosszindulatú morgás, de igazából nem is vártam mást
Amikor Brémába értünk, felhívta pár barátját és velük sétáltunk. Senkit nem ismertem, és nem értettem, mit beszélnek. Elég bosszantó volt. Főleg amikor rám néztek, majd nevettek. Rosszul éreztem magam. Picit megalázva, és gyengének. Nagyon gyengének. Csak azt kívántam, hogy mennyünk már vissza abba a kis házikóba, ahol „ő nem lakik egyedül, de senki nincs otthon házacskába.” De ez nem történt meg csak sétáltam lassan utánuk, amikor Neji bátyám megszólalt, hogy itt a muzsikusok szobra. Ahogy megláttam, nagyon örültem neki. Egyszerű volt, mégis olyan megnyugtató. Egy darabig még itt maradtunk, majd továbbmentünk. Láttam hajókat, de azok nem érdekeltek annyira, mint a szobor. Leültünk, kávéztunk, és én csak azt figyeltem, ahogy ők beszélgetnek. Néha megláttam egy-egy helyesebb pasit, és ha rám kacsintottak, belepirultam és elkaptam a fejem. Beültünk egy helyre ebédelni, majd még sétáltunk, és hazaindultunk. A kocsiban nem szólaltam meg. Semmi kedvem nem volt beszélni. Néztem ki az ablakon. A táj szép volt… de este jobban szeretek kocsikázni. Ahogy most vezetett, nem olyan volt, mint este. Rángatta a kormányt, és nem éreztem magam mellette biztonságban, hisz a jogsija még egész új volt. Hazaértünk, bementük a házba, majd hamar levetettem magam az ágyra. Semmi erőm nem volt felkelni.
-Menj arrébb. –jött a mogorva utasítás.
-De bunkó vagy. –szóltam vissza mérgesen, és lekászálódtam az ágyról, hogy lefeküdhessek a földre.
-Éhes vagy?
-Nem.
Ő kiment enni. De akkor nekem miért kellett lejönnöm az ágyról? Mindegy. Összeszedtem a cuccaimat, és elfoglaltam a fürdőszobát. Ahogy a tusoló alatt áztattam magam könnyeim hullni kezdtek. Annyira rossz volt ez a mai nap. Annyira utálom őt. És csak arra figyeltem fel, hogy valaki hangosan dörömböl a fürdő ajtaján. Csak nem az egyik lakótárs jött meg? Gyors elzártam a csapot, körbetekertem magamon a törcsimet és kinyitottam az ajtót résnyire.
-Mi az?
-Azt hittem, hogy elájultál vagy valami. Már több mint egy órája bent vagy.
-Sajnálom. –majd becsuktam az ajtót megtörölköztem, fogat mostam és kimentem. Lefeküdtem a földre, ahol nekem megvolt ágyazva és bekapcsoltam a tv-t. Félálomba voltam, amikor Neji is végzett a fürdéssel.
-Kérsz egy szivart? –jött az unott kérdés
-Ühüm. –válaszoltam kissé álmosan, azzal kimentünk az erkélyre, és rágyújtottunk
Amikor bementünk, ő lefeküdt az ágyára, és beljebb húzódott.
-Gyere ide. Berakok egy jó filmet.
És én mentem, vittem a takarómat. Melléfeküdtem, de túl álmos voltam filmet nézni, így csak néha nyitottam ki résnyire a szemem, csak hogy tudjam mik voltak benne. Kissé lelógtam az ágyról, ezért elkezdtem beljebb csúszni. Megéreztem neji bátyám vágyát, és megijedtem. Nem értettem az egészet. „Miért?” visszhangzott fejemben egy kérdés. Ő átkarolt, és közelebb húzott magához. Elkezdte simogatni az oldalam, aminek az lett az eredménye, h halk sóhajok szűrődtek ki belőlem, mire én elszégyelltem magam. „Ez nem jó. Ez nem lehet…Mit akar tőlem?” A simogatása aktívabb lett. Már simogatta a mellem, és néha keze fenekemre vándorolt. Utáltam amiért ezt teszi velem, bár élveztem. Mégis utáltam, hogy ezt csinálja, de nem volt erőm ellenkezni az érzés ellen, így hát csak hagytam. A pólóm alá nyúlt, és így simogatott. Annyira megalázó volt. Hirtelen megfogtam a kezét és próbáltam megállítani. Amikor nem ment, megfordultam, hátha abbahagyja. De nem így lett.
-Megyek aludni. –mondtam elég nyöszörgős hangon
-Miért? –jött az azonnali kérdés elég rosszindulatúan.
Kicsúsztam öleléséből, és lefeküdtem a kényelmetlen földre. Órák múlva sem tudtam elaludni. Persze ő pár perc múlva már aludt.
-Idióta. –suttogtam magamnak, és lassan elnyomott az álom.
…
Reggel korán keltem, elkészítettem a reggelit, összepakoltam a dolgaimat és felöltöztem. „Ma hazamegyek, nem akarok itt maradni. Valamit érzek iránta, amit nem szabad.”
Nem tudtam magammal mit kezdeni, csak beleültem az egyik fotelba, és bámultam ki az ablakon, majd kivittem a fotelt az erkélyre. Így mégiscsak kényelmesebb. Egy óra telhetett el, amikor Neji is felébredt. Kijött hozzám.
-Ma haza megyek. –mondtam egyszerűen, amire csak egy gúnyos nevetés volt a válasz.
Délután kivitt a vonatállomásra. Megvette nekem a jegyet, és felrakott a vonatra.
Amikor az elindult, én csak néztem ki az ablakon. Ő egyik kezét felnyújtotta, de nem vitte túlzásba az integetést. A vonat gyorsult, ő pedig egyre összébb és összébb ment, míg a végén eltűnt. Amikor már megmutattam a jegyem, és tudtam, hogy nem fognak zaklatni, sírni kezdtem. Halkan, kispárnámra dőlve, álomba sírtam magam. Sötétben ébredtem fel. Egy kicsit megijedtem, hogy hol lehetek, de tudtam a végállomás Budapest. Így párnámat megfordítva, ráhajtottam fejem, és csak pihentem. Amikor hazaértem, a többiek nem értették, hogy az egy hétből mért lett ilyen kevés időcske.
-Nem éreztem jól magam. Neji bátyám terhére voltam. –jött az egyszerű válasz.
Végigaludtam az éjszakát, majd másnap szomorkodtam a Németországi utam miatt, amikor csengettek. Legkedvesebb barátnőm jött, Sakura.
-Szia. –mondta mosolygósan, kedvesen, megnyugtatón. Ahogy csak ő tudja.
-Szia Sakura. –és úgy örültem neki, mint még soha, és azonnal a nyakába ugrottam.
-Jól van. Jól van. Ilyen szörnyű volt?
-Igen –válaszoltam duzzogva –De láttam a muzsikusokat –és szívecskék kezdtek röpködni fejem felett.
-Biztos aranyosak voltak. –mondta ugyanolyan nagy kedvességgel, ahogy eddig.
-Igen. Nagyon.
-Hiányoztál. –mondta kicsit elszomorodva gyönyörű, rózsaszín hajú barátnőm –Főleg Narutonak. –folytatta
-V-valóban? –dadogtam belepirulva
-Igen. –kuncogott Sakura
Az egyetlen férfi, akit eddig igazán szerettem… Naruto
-Rendezünk ma egy pizsama partit?
-Persze. De akkor nálam. Ott nagyobb a hely. –mondta gyorsan Sakura
-Rendben. Kiket hívunk?
-Naruto, Sasuke, Tenten, Temari.
-Ha Temarit hívjuk, akkor hívnunk kell Shikamarut is. –nevetett Hinata
-Valóban. De akkor mi lesz Tentennel?
-Hívjuk Kibát is.
-Re-rendben. –szeppent meg Sakura
-Akkor este 8-kor nálad. –mosolygott Hinata
-Igen. Te hívd Narutot, és Kibát, és Tentent. Én pedig elintézem Temarit meg Shikamarut. És persze a fekete hercegemet. –nevetett a rózsaszín hajú lány, mire a másik is nevetni kezdett.
Vége
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
