Feszülten mentem az espada mellett, fejemet lehajtottam. Világos vörös tincseim eltakarták arcom, és azzal együtt szemeim kétségbeesett csillogását. Szinte észrevehetően rezzentem össze, mikor elértük a hatalmas ajtót. Amikor Aizen-samához kellett mennem, a gyomromba mindig kellemetlen feszültség keletkezett. Ez most sem volt másként. Beléptünk a hatalmas ajtón. A nyomás egyre nehezedett rajtam, a levegő mintha fojtogatni akarna. Magam előtt összetettem, és megszorítottam kezeimet. Megpróbáltam nyugalmat erőltetni háborgó lelkemre. Kurosaki-kun... Kuchiki-san... Chado... Renji.... Csak azért jöttek ide, hogy engem megmentsenek. Mert engem mindig meg kell menteni. Nem vagyok képes egyedül megállni a saját lábamon.
- Mindenki menjen ki - zengték be a termet Aizen-sama halk, de jól érthető szavai. Az arrancarok kérdés nélkül engedelmeskedtek főnöküknek, csak én maradtam egyedül bent Aizenen kívül. Lassan kimérten lépkedett oda hozzám, nem szólt semmit. Megfogta egyik tincsemet, játszani kezdett vele. Rettegtem, mint mindig, amikor beléptem a terembe, ám most zavarba is jöttem.
- Orihime - búgta mély rekedtes, ám hideg hangon. Gerincemen végig futott a hideg, ahogy beszélt, torkomra fagyott a szó. - Olyan kislány vagy még. Szeretnéd, hogy nagylánnyá tegyelek?
Összeszorítottam ajkaim, a fagyos kérdés hallatán. Nem igazán értettem, mire akar kilyukadni. Lassan a hátam mögé sétált, elengedve a tincset. Forró leheletét éreztem a nyakamon, valami menekülésre késztetett, de tudtam, innen nincs menekvés.
- Nem értem teljesen Aizen-sama - formáltam meg alig hallhatóan a szavakat.
- Ne légy butus Orihime - suttogta bele fülembe, egyik kezével átkarolva derekam. Teljesen magához vont. Még jobban megijedtem. Kurosaki-kun kérlek, ments meg. Lágy vonalú arcomon elkezdtek folyni a könnyek, halkan hüppögtem. Kérlek Kurosaki-kun...
- Miért sírsz Orihime? - kérdezte Aizen, lágyan letörölte arcomról a könnyeket. Hideg barna szemei, most talán melegséget sugároztak, de tudtam, hogy ez csak álca. Ahogy szava megnyugtató hangzásából is kicsengett a hideg mellékzönge. – Kérlek, válaszolj a kérdésemre.
Kérte csendesen. Összeszorítottam ajkaimat, mereven bámultam magam elé. Van választásom? Van értelme válaszolni?
- Nem akarok nagylány lenni - ejtettem ki csendesen a szavakat, hátha. De tudtam, nincs más választásom. Aizen lassan cserkészi be az áldozatát, és most én lettem a kiszemelt. Kezével végig simított arcomon, majd óvatosan indult ellenkező irányba, közelítve homlokom felé. Hirtelen szedte ki hajamból a csatokat, ezzel megszűntetve a védekező forrásomat, az egyetlen lehetőségemet. Egy üvegdobozba tette, amit eltüntetet az egyik oszlopban.
- Ne! - sikítottam, a kék oszlop felé ugorva, de elkapta derekam, és magához rántott. Rettegve néztem bele barna íriszébe.
- Hidd el Orihime. Nagylánynak lenni jó! - orrunk majdnem összeért, számon éreztem leheletét. Egyszerűen alig tudtam elviselni a közelségét, visszataszítónak találtam, és gyűlöltem, ahogy megragadott. Ám ezeknél az érzéseknél a félelem hatalmasabb volt. Teljesen megdermedtem... Kurosaki-kun...
- Vajon mire gondolsz ebben a pillanatban? - mélázott el, ahogy derekamat simogatta lágy körkörös mozdulatokkal. - Kurosaki Ichigora? Abarai Renjire? Kuchiki Rukiára?
Belemarkolt a hajamba, mire felszisszentem, a sós könnyek ismét végig folytak arcomon.
- Ne sírj! Még nem csináltam semmit! - lehelte fülembe. Óvatosan lecsókolta arcomról a könnyeket, hajam szorítása gyengült, ismét csak cirógatta a tincseket.
- Mit akarsz tenni? - cincogtam félve, bár már tudtam a választ. Olyat akart, amit én nem akartam.
- Hát nem jöttél még rá kicsi lány? Nem jöttél még rá? - vont óvatosan magához, egyik kezével végig simította arcom vonalát, megfogta karom, és maga felé fordított. - Ne ellenkezz kicsi lány.
Hangja, olyan volt, mint a tavaszi szellő, még is parancsoló. Olyan, amilyennek engedelmeskednem kellett. Nem néztem bele a meleg barna szemekbe, csak a fehér ruhába vont mellkast bámultam. Éreztem tekintetét magamon. Végig simított gerincemen, majd egy ugyan ilyen mozdulattal lehúzta a fehér ruha cipzárját. Megpróbáltam magam elé kapni a kezem, de nem engedte. Egy kicsit ellépett tőlem, míg megszabadult felső ruházatától. A hold sugarai lágyan megvilágították a lágy szőrzetű mellkast, sejtelmes fénnyel borították be a kidolgozott kockás hasfalat. Nyeltem egyet, a ruhát, amennyire tudtam magamon tartottam. Elkaptam a fejem, mikor észre vette, hogy nézem, teljesen belepirultam a tudatba, émelyegtem a gondolattól, hogy mit fogunk csinálni. Hallottam halk lépteit, megpróbáltam hátrálni, de elkapta a karom. Mennyasszony fogásba emelt fel, és egy titkos szobába vitt. Görcsösen fogtam a fehér ruhát, míg Aizen az ágyra tett. Lágyan eldöntött rajta.
- Engedd el - búgta mély hangon.
- Nem - ellenkeztem, és szorításom még erősebbé vált. Kezét, lágyan tette kezemre, és megpróbálta lefejteni a ruháról.
- Orihime. Kár ellenkezned, vagy harcolnod. Amit meg akarok kapni, az, az enyém lesz. És most téged akarlak! - közölte egy leheletnyi gúnnyal a hangjában. Féltem tőle, rettegtem. Nem akartam, hogy hozzám érjen. Mégis gyengült a szorítás, hagytam, hogy lefejtse kezem a ruháról. De mielőtt a bársonyos anyaghoz ért volna, egy hirtelen mozdulattal megpróbáltam ellökni. Számított erre a lépésemre, még is belemélyedtek körmeim a mellkasába. Keményen karmoltam végig. Nem törölte le kiserkenő vérét.
- A vadmacska elszabadult? - kérdezte gúnyos hangnemben, de nem foglalkoztam vele. Megpróbáltam kimászni alóla, de ahogy fentebb másztam a franciaágyon, ő jött velem. - Nyald le!
Parancsolta ellentmondást nem tűrő hangnemben, és mellkasát elém tartotta. Elfordítottam a fejem. Nem! Nem akarom! Mit csináljak? Hogy szabaduljak?
- Nem engedelmeskedsz? - mennydörögte, mire még kisebbre húztam össze magam. Remegve fordítottam oda a fejem, közelítettem nyelvemmel a sebhez. Megéreztem édes vérét. Jólesően hümmögött, beletúrt hajamba, irányította fejem, egyre lejjebb és lejjebb. Engedelmeskedtem neki, pedig legszívesebben ellöktem volna magamtól. De nem tudtam. Ahogy közeledtem ágyéka felé, lettem egyre feszültebb, ám nadrágja kezdeténél eleresztette fejem. Felnéztem a magabiztosan csillogó barna szemekbe. Aizen arcán egy ferde mosolyt láttam. Hirtelen megfordult, így én lettem felül.
- Gyere ide Orihime! - lehelte felém, és engedelmeskednem kellett. Kezeim, lábaim szinte maguktól mozogtak, másztak föl annyira, hogy Aizennel egy szinten legyen a fejünk. - Kapsz tőlem valamit.
Bólintottam, nem néztem bele a barna íriszekbe, inkább lágy ívű telt száját bámultam. Mintha várna valamire, halkan sóhajtottam egyet. Erre várt. Nyelve úgy hatolt be számba, mintha éltető forrás lenne. Megint én voltam alul. Aizen végig simított fogsoraimon, bejárt minden kis zugot. Táncra invitálta nyelvem. Megpróbáltam kilökni nyelvét, de nem sikerült, pajkosan kerülgette ki döfködéseimet. Óvatosan húzta le a kicipzározott ruhát, és a megdöbbenéstől nem is tudtam ellenkezni. Megszakítva a csókot, végig nyalta nyakam, fedetlen kebleimet támadta meg. Míg egyik bimbómat kezével, másikat nyelvével kényeztette. Sóhajtottam egyet, valami különös bizsergést éreztem ott lent. Lassan tovább haladt, mire a kellemes érzés fokozódott, de egyfajta félelem is töltött el. Hiszen még nem csináltam ilyet. Csak hallottam pár perverz osztálytársamtól. Teljesen lefejtette rólam a ruhát, levette bugyimat. Föltérdelt, nyugodtan legeltette rajtam a szemét. És nem tudtam eltakarni magam. Azt akartam folytassa. Folytassa még, és ne álljon meg. Ne csináljon ilyen szüneteket. Ez lenne a vágy?
- Tetszik ez a kéjes tekintet Orihime - suttogta, mégis jól érettem minden egyes szavát. Teljesen belepirultam, behunytam szemeimet. - Most miért csukod be a szemed?
Kérdezte kéjesen, mire nyögtem egyet. Lassan hasamhoz hajolt, éreztem a bizsergető leheltét, pár pillanat múlva forró nyelvét, ami nyálas csíkot hagyott maga után. Elérte legérzékenyebb pontomat. Körül csókolgatta, majd bejáratomnál időzött egy kicsit. A körkörös mozdulatok hatására, halkan nyögdécseltem, hisz nem tudtam őket visszatartani. A kéjtől megszorítottam a selyempaplant, szemeimet behunytam, arcomon rózsás pír jelent meg. Gerincemen futkosott a hideg, ám ez jóleső érzéssel töltött el. Egyre gyorsított a tempón, akaratlanul is egyre hangosabban nyögdécseltem. Bizsergett a testem, a lelkem. Egyszerűen nem tapasztaltam még ilyet, ennyire jót. Végül elértem azt a pontot, hogy jobb, szebb nem lehetett, éreztem, hogy ami nedv elhagyja testem, Aizen mind egy cseppig lenyalja. Majd felemelte fejét, belenéztem a magabiztos barna íriszébe, arcán ismét azt a mosolyt láttam.
- Aizen-sama - suttogtam elhaló hangon.
- Mond Orihime. Még nincs vége. Tudod, ez egy adok-kapok játék. Én adtam, most te jössz. - Megszabadult alsó ruházatától is. Férfiassága büszkén meredt előre, enyhe pírt csalva arcomra. Nem mertem még egyszer oda nézni, inkább a sarokban lévő vázát pásztáztam tekintetemmel. Éreztem, ahogy Aizen lefekszik mellém, lágyan megérinti a vállam.
- Csináld azt, amit én Orihime - suttogta. – Kérlek…
Tette hozzá, és már megint nem voltam ura önmagamnak. Remegve térdeltem a férfi fölé. Megadta az első lökést, ismét megcsókolt, nyelve pajkosan játszott az enyémmel, majd lágyan lefele nyomta fejem. Engedelmeskedtem neki, óvatosan puszilgattam végig nyakát, haladtam le egészen mellkasáig, lágyan simogatva egyik kezemmel bimbóját, míg másikat nyelvemmel kényeztettem, pontosan úgy, ahogy az imént Aizen tette velem. Lassan kezdtem el tovább haladni, ágyékánál még lassabbra vettem a tempót. De még is elértem meredő férfiasságát. Óvatosan körbe puszilgattam. Nem mertem tovább menni. Tétovázásomat ő is észre vette. Lágyan belemarkolt hajamba, elkezdett irányítani. Kidugtam nyelvem, így végig nyaltam a meredő hímvesszőt. Körkörös mozdulatokkal folytattam tevékenységemet, míg Aizen, jobban nem kezdte nyomni fejem. Kinyitottam számat. Szemeim kétszeresére tágultak, ahogy a tagot megéreztem fogaimmal. Ő csak jólesően nyögött egyet, lassan kezdte el húzni, nyomni fejem. Férfiassága ki-be mozgott számba. Ráéreztem a ritmusra, szinte magamtól csináltam. Éreztem, hogy gyengül a szorítás, a nyögések erősödnek.
- Jól van kicsi lány! Ügyes vagy! - lehelte bele a fülledt levegőbe, mély rekedtes hangon. Egyre gyorsítottam a tempón, mint ahogy ő is tette. Ám megállított. Remegve néztem föl rá. Valamit rosszul tettem. Parancsolóan intett, hogy feküdjek le. Teljesítettem a néma kérést. Fölém hajolt, lábaimat szétvonta. Elhelyezkedett, de nem szakította meg a szemkontaktust.
- Orihime. Ez egy kicsit fájni fog - lehelte lágyan, majd egy erős döféssel belém hatolt. Halkan felkiáltottam. Teste az enyémnek préselődött, átöleltem, szorítottam. Reméltem, enyhül így a fájdalom. Várt egy kicsit, majd nyugodt mozdulatokkal mozogni kezdtem. Úgy éreztem, szétszakadok. De apránként kezdtem hozzá szokni, nem volt olyan fájdalmas, sőt gerincemen végig futott az a jóleső bizsergés is. Kezével megtámasztotta magát, így viszonylag nem nehezedett annyira rám. Remegve engedtem el, hogy bele tudjon nézni a szemembe. A barna íriszek vágytól ködösen néztek vissza rám, lágyan csókolta le kifolyt könnyeimet. Bebocsátást kért, ajkaim automatikusan nyílt szét, utat engedve fürge nyelvének. Ismét felkutatott minden zugot, a szokottnál szenvedélyesebben csókolt meg. Megszakította, majd nyakamat halmozta el apró puszikkal, míg a mozgás egyre gyorsult. Egyik kezével mellemet kényeztette, míg másikkal fejem mellett támaszkodott. A tempó egyre gyorsult, ám már közel sem fájt annyira, mint először. Ajkaimat talán egy kéjes nyögés is elhagyta, de mielőtt többet kaphattam volna, Aizen felkiáltott mély férfias hangján. Éreztem, hogy belém ereszti magját, majd lehanyatlik rólam. Idő közben a takaró is került ránk, de már nem emlékeztem mikor. Hátat fordított nekem, gondolom elaludt. Én viszont nem tudtam aludni. Az emlékek vissza, visszatértek, nem hagytak nyugodni. A jó érzés, aztán a fájdalom. Ez lenne a nemi élet? Én... Szám elé kaptam a kezem, még jobban összekuporodtam, sós könnyeim már patakokban folytak arcomról. Oda adtam a legdrágább kincsem az ellenségnek. Aizen elvette tőlem azt, amit annyira óvtam, és csak az igazinak tartogattam. Halkan zokogtam fel, legszívesebben kitörölve ezt az éjszakát az emlékeimből. Éreztem, ahogy végig simított vállamon, forró leheletét a fülemnél.
- Ne sírj ilyen keservesen kicsi lány. Hisz még annyi ilyen alkalom lesz....